Nem tesz semmit, mégis bántják. Általában nem szól soha semmit, de ha mégis, kiröhögik. Piszkálják bármikor, és bármiért. A szülő, ha tud egyáltalán róla, mit tesz? Bemegy, beszél az óvónővel/tanárnővel, aki behívja a tettes szüleit, azok azt mondják, hogy ejnyebejnye, és másnap.....következik a rémálom. Amiről a legtöbb gyerek soha nem beszél senkivel. Ezután a piszkálások száma és kegyetlensége csak hatványozódik, mert most már nem csak hogy gáz lesz, hogy él az illető, de még ÁRULKODÓ is..
A gyerekek világa a szülők számára láthatatlan, sötét, és abszurdul kegyetlen. Kívülről egy kupac virágillatú angyalka, de amit egymással tenni képesek, azon néhány szülő is nehezen tudná túltenni magát akár felnőttként is.
HA szerencsés vagy, a gyerek beszél veled erről. De ha hárít, hogy "nincsen semmi haggyál", és nem beszél róla, akkor most itt van pár történet azoktól, akik ebben a szerepben éltek hosszú éveken keresztül gyerekként:
"Teljesen átlagos gyerek voltam, jó tanuló, nem is csúnya. Akár lehettem volna a menőgyerek, de valamiért mégis kiszemeltek. Csúfoltak, mert púposabban jártam a gerincferdülésem miatt: én voltam a "púpos". Ezután figyeltem arra, ha meglátnak, kihúzzam magam, persze fájt, és még a járásom is furcsább lett tőle: ekkor lettem a "karó". Egy idő után belefáradtam, megtanultam kezelni, és elfogadni magam olyannak, amilyen vagyok. Persze elmentem gerinctornára,de nem azért , hogy ne csúfoljanak többé"
"...Fogalmam sem volt, miért csinálják, hiszen semmiben nem voltak jobbak, nem voltak okosabbak (sőt), nem néztek ki jobban mint én. Egyszer félre hívtam az egyik legértelmesebbnek tűnőt tagot, óvatosan, hogy meg ne lássák a többiek, és megkérdeztem: Miért piszkáltok? Mit ártottam én nektek? Azt válaszolta: figyelj, nem tudom....nekem semmi bajom sincs veled, de ha ezt tudnák, engem is csúfolnának. Kérlek ne haragudj, de tudd, hogy ezentúl is piszkálni foglak, de nem úgy értem" Ekkor értettem meg, hogy őket az élteti, hogy engem érdekel, mit mondanak rólam. Ezek után tudtam, nincs semmi okuk rá, egyszerűen csak unatkoznak. Nem vagyok esetlen. Nem vagyok csúnya. Nem vagyok buta. És ez a jövőben sokat segített abban, hogy ne adjak a rosszindulatú emberek véleményére, de még jobb, ha észre sem veszed őket."
"Nagyon sokáig fel sem fogtam, hogy engem piszkálnak. Eltelt egy idő, mire rájöttem mit is csinálnak. Például szándékosan nem hívtak meg szülinapokra, és kizárólag csak engem nem. És amikor rájöttem, először nem törődtem vele, nyilván szomorú voltam, de amikor hazajöttem, és meg volt itthon ez az Otthon-fíling, ezt teljesen elfelejtettem. Az első érzelmi megnyilvánulásom nyilvánosan akkor történt, mikor egyik nap érdekes dolgot mondtam órán, ők meg nem hitték el, és ezért elkezdtek röhögni rajta. Ekkor sírtam először emiatt. Még ezen is hamar túl tettem magam, mert igazából tudtam, hogy nem engem néznek hülyének, hanem azt a dolgot, amit mondtam. De amint elkezdtek személyeskedni.... mint például az anyázás, arra már felkaptam a vizet. Aztán amikor a zenémmel kezdtek el piszkálni. A zene a mindennapjaim része, és amikor ezt elkezdték piszkálni úgy, hogy ők nem is hallgattak zenét, mert nem is alakult ki még semmilyen ízlésük, akkor azért kezdtek el csúfolni, mert nem illettem bele abba a sablonba, amit ők elvártak mindenkitől. Egyszerűen nem voltunk azonos érettségi szinten, és ők így kompenzáltak.
Legelső agresszív reagálásom hosszú évek után volt, de akkor is csak vállba vertem, hogy vegye észre magát. Aztán szépen lassan leakadtunk egymásról.Az egyikükkel 7.osztályos korunkra elértük egymás "szintjét" , és azóta is barátok vagyunk. Fontos, hogy azonos érettségi szintű emberekkel vegyük magunkat körbe, mert ha középsulis koromban nem a gimibe kerülök, valőszínű, hogy az egész előről kezdődött volna."
"A gyerekekből árad néha egy letisztult, mélyről jövő gonoszság. Amikor még nem is tudják mit csinálnak, miért csinálják, csak úgy jön. Igazából nagyon sokat segít, ha van humorérzéked. Azzal egyszerűbb túlélni ezt az időszakot. Volt, hogy az idióta beszólásokra egyszer kicsúszott a számon egy megsemmisítően vicces válasz. Azt hittem hogy most csúnyán el leszek verve, de ehelyett mindenki röhögött rajtuk, és a válaszom miatt egyre többen kezdtek el közeledni felém, hiszen akinek jó a humora, az értelmes is, és egyszerűen jó társaság, amit eddig nem tudtam hogy és mikor kimutatni. Lettek barátaim. Persze aznap suli után mégiscsak jól el lettem verve, de utána soha többé nem szóltak be. "
Kedves szülők.... ebbe a világba sajnos nem ér el a kezetek. Ezektől a gyereket nem lehet megóvni... A fontos, hogy tisztában legyen azzal, hogy senki sem több nála, és ő sem több senkinél.
Sajnos ez a legnehezebb időszak, amikor hagyni kell, hogy a gyerek megoldja saját maga, mert általában tényleg megoldja. Rengeteget tud hozzátenni a későbbi személyiségéhez, higgyétek el. Ha van egy stabil, szerető háttere, nem lesz semmi nagyobb baj.
